Küldetés

Az Egyesület azzal a szándékkal jön létre, hogy a civil társadalom szervezeti keretei között vegyen részt a magyarországi társadalom kulturális- és tudományos életében. Az Egyesület világnézetileg elkötelezett a keresztény tanítás és értékrend iránt, így a kultúra- és tudomány világában ezzel a szemlélettel tevékenykedik.

Jelen világunkban minden ember alapvető szükséglete a folyamatos önképzés, önmaga és környezetének jobb megismerése, valamint az új ismeretekre való nyitottság. Az Egyesület fő feladatának a társadalom számára fontos tudományos ismeretek hatásos és korszerű közvetítését tartja, elsősorban a teológia, a keresztény pedagógia, a történelem és egyháztörténelem, valamint az emlékezetkultúra területén. Célja, hogy kutatások, konferenciák és könyvkiadás révén bekapcsolódjon a nemzetközi és a hazai tudományos életbe, és az itt megszerzett tudást kamatoztathassa a modern pedagógiai eszközökkel. Emellett fontosnak vallja felvállalni olyan világnézetileg semleges, ám a mindennapi életben nagy segítséget nyújtó korszerű tudás közvetítését, mint az informatika, idegen nyelv (angol), illetve az alapvető közgazdasági és adózási ismeretek.

Az átalakuló munkahelyi valamint társadalmi környezet az eddigiektől eltérő oktatási, nevelési, és ismeretátadási formákat követel meg. Ebbe tartozik a modern és színvonalas alapkutatások elvégzése mellett a környező világ megértését szolgáló külföldi szakirodalom fordítása, ezek alapján új tananyagok elkészítése és folyamatos fejlesztése. Ezek használata
továbbképzések révén, illetve online, digitális formában. Ezt segítik elő a helyi emlékezetkultúra ápolására irányuló tevékenységek, a kiállítások, előadások, tanulmányi versenyek és ifjúsági programok.

Célunk a felvállalt keresztény értékrend mentén meghatározott ismeretek és tapasztalatok átadása révén az ember egész személyiségének az egészséges fejlesztése és ápolása.
Gyakorlati, a lakóhelyén használható tudás megszerzése révén nő az önbecsülése, társadalmi elfogadottsága és a helyi identitása, mindezek pedig segítik a családi-, munkahelyi, helyi közösségekbe való aktívabb szerepvállalást.

Az Egyesület építhet a tagok eddigi eredményeire az alapkutatások, fordítások, kiállítás- és konferenciaszervezések, a nyomtatott és digitális kiadványok területén, valamint az oktatás- és nevelés terén megszerzett évtizedes felsőoktatási tapasztalatra, illetve az összetett informatikai rendszerek kiépítésében, fejlesztésében és üzemeltetésében szerzett tudásra, ezen túlmenően pedig pályázati- és közigazgatási ismeretekre.

Az Egyesület felvállalt célja, és a benne tevékenykedő tagok képességei révén az alábbi területek művelését tartja feladatának:

  • alapkutatások elvégzése a teológia, történettudomány és egyháztörténet témakörében.
  • a hazai és nemzetközi tudományos életben való jelenlét konferenciák szervezésével.
  • szakfordítás a korszerű külföldi tudományos eredmények hazai megismertetése érdekében.
  • Tudományos, módszertani, ismeretterjesztő és népszerűsítő kiadványok készítése oktatás,
    nevelés, és szemléletformálás céljából.
  • Online és digitális tudományos és ismeretterjesztő videók, szakmai anyagok, segédeszközök
    elkészítése és állandó kezelése illetve fejlesztése az Egyesület által felvállalt tudományágak
    területén.
  • állandó- és időszaki kiállítások elkészítése, a lokális emlékezetkultúra ápolása.
  • tanári továbbképzések, tréningek, tudományos és ismeretterjesztő előadások szervezése,
    lebonyolítása, ezekkel kapcsolatos tanácsadás
  • hátrányos helyzetű vidékeken és társadalmi csoportokban fejlesztő, pedagógiai, tudományos
    kulturális és szabadidős programok és foglalkozások szervezése, általános- középiskolás és
    felsőoktatásban résztvevő diákokkal való tutori munka, mentorálás

Az Egyesület célja mindezen tevékenységi körök korszerű művelése, menedzselése, összehangolása és az eredmények társadalmi hasznosulásának elősegítése.